6.rész Why didn't call me?

Sziasztok!
Az előző részek szerintem sokkal jobban sikerültek, mint ez  nem is vagyok vele megelégedve. Saját hibám volt, hogy a kitalált történetet egy kicsit átalakítottam így a végére teljesen belezavarodtam tulajdonképpen a saját történetembe. Ezért a továbbiakban igyekszem majd jobban teljesíteni. Remélem jól telik a szünetetek és meglesztek elégedve a résszel!
Lots Of Love: Bori

Teltek a napok és Parkerrel minden nagyon jól alakult, addig a pillanatig, míg el nem érkezett az a nap, amikor haza kellett mennünk. Nem akarok Parker nélkül haza menni Londonba, félek attól, hogy ennek az álomnak egyszer csak vége szakad. Miközben én Parkertől búcsúzkodom, apáék pakolják be a taxiba a csomagokat.

- Vigyázz magadra El! Egy hét múlva találkozunk Londonba! Ahogy hazaértetek hívj, vagy írj sms-t!!- ígértette meg velem Parker, majd megfogta a kezemet.

- Te is nagyon vigyázz magadra!- bújtam egészen közel hozzá. Felemelte fejemet és hosszasan megcsókolt.

- El, indulunk!- figyelmeztetett anya.

- Jövök! 1 hét múlva találkozunk!- csókoltam meg utoljára… Elengedtük egymás kezét, Parker egyhelyben állt én meg elindultam a taxi felé. Mielőtt még beszálltam volna még egyszer visszanéztem Parkerre és dobtam neki egy puszit. Beszálltam a taxiba, ami azonnal el is indult. Az ablakon keresztül még integettünk egymásnak aztán már nem láttam Parkert. A repülő út megint gyorsan eltelt, főleg úgy hogy egész végig Parkeren járt az eszem. Szeretném azt hinni, hogy fel fog hívni miután hazaért, de ennek sajnos elég kevés az esélye. Lehet, hogy a számára csak egy kaland voltam.

*Parker szemszöge*

Miután a taxi kifordult a szálloda parkolójából, akkor bizonyosodtam meg arról, hogy elment. Felmentem a szobámba, ahol azon kezdtem el gondolkodni miért szerettem belé ilyen könnyen. Nem lett volna szabad. De egyszerűen nem tudtam parancsolni saját magamnak és az érzéseimnek sem. Muszáj volt valakinek elmondanom, mennyire beleszerettem Elizabeth-be. Mivel az összes haverom tuti kiröhögne, ezért anyát választottam.

- Szia anyu!- szóltam bele a telefonba.

- Kisfiam! Rég beszéltünk! Mi újság nálad?- érdeklődött anyu. Azt szerettem benne, hogy elfogadta hogy felnőttem és nem nyaggatott minden egyes percben, hogy jól vagyok-e.

- Minden oké… vagyis nem igazán.- válaszoltam miközben leültem egy székre.

- Mi a baj?- tette fel anyu a kérdést.

- Van…azaz volt egy lány akibe teljesen beleszerettem. – kezdtem el mesélni, de ahogy eszembe jutott El azonnal elmosolyodtam.

- Hogy érted hogy volt?- kérdezett vissza anya. Elmeséltem neki az elejétől fogva mindent. Azt amikor először találkoztunk, amikor néztem ahogyan lesiklik a sípályán, amikor egy szál törülközőben állt előttem. Mindent. – De ő is Londonban lakik nem?

- De!

- Hát akkor mi a baj? - tette fel anya a kérdést. - Tudtok majd találkozni, ha te is haza jössz.

- Én attól féltem leginkább, hogy te meg apa nem fogtok örülni ennek az egésznek.- vallottam be.

- Én nagyon örülök, hogy végre van egy olyan lány, aki tényleg érdekel téged. –mondta anya és éreztem a hangján, hogy mosolyog.

- Benji hogy van?- kérdeztem.

- Hiányzol neki nagyon. Egyébként jól van.- adott helyzet jelentést anya. Jaj de jó, hogy minden rendben van. Amikor ide jöttem és ott hagytam őket Londonba egy kicsit féltem attól, hogy új lesz neki a helyzet, hogy nem vagyok otthon.

- Jól van akkor, viszont anyu nekem most mennem kell dolgozni. Vigyázzatok magatokra, majd beszélünk! Szia!- tettem le a telefont. Kicsit jobban érzem magam, hogy elmondtam anyának a dolgokat és nem akadt ki.

*Elizabeth szemszöge*

 Otthon miután gyorsan kidobáltam mindent a bőröndömből azonnal hívtam Parkert. Legalább egy órán keresztül beszéltünk, aztán amikor vége szakadt a beszélgetésünknek neki álltam egy kicsit dolgozni. Képeket szerkesztettem és portfóliókat állítottam össze. Éppen az egyik férfi modellem képeit nézegettem, amikor Julie jött be a szobámba. Lehuppant az ágyamra és nézett. Engem. Mikor már meguntam, hogy bámul oda fordultam hozzá.

- Mit szeretnél Julie?- kérdeztem és lefeküdtem mellé az ágyra.

- El jössz velem a vidámparkba?- kérdezte Julie.

- El. –mondtam mire Julie kezdett már megörülni folytattam- De nem ma. Mondjuk a hétvégén. Mit szólsz?

- Háát végül is úgy is jó- egyezett bele Julie. Aztán valószínűleg elaludhattam az én kényelmes kis ágyikómban, mert arra ébredtem másnap reggel (!) hogy az arcomat az ablakon beáradó nap cirógatja.

Levonszoltam a konyhába, ahol elég nagy meglepetés várt. A hűtő ajtaján egy kis cetli állt ezzel a felirattal:

„3 hétre elutaztunk! Vigyázzatok magatokra! Anya, apa”

Egy pillanatra muszáj volt leülnöm, ugyanis olyan szintem ment fel bennem a pumpa, hogy azon gondolkodtam neki dobok valamit a hűtőnek. Mikor egy kicsit sikerült lenyugodjak Julie jött be a konyhába.

- Jó reggelt, El!- köszöntött két puszival.

- Hello, hugi!- válaszoltam elég bambán, ugyanis most átfutott az agyamon, hogy 3 hétig én vigyázok Julie-ra.

- Anyáék?- kérdezett rá, miközben a müzlis polchoz sétált. Oda mentem hozzá és a kezébe nyomtam a kis cetlit. Miután elolvasta láttam az arcán, hogy ő is eléggé megdöbbent. Rám nézett, és körülbelül ugyanaz volt a reakciója, mint nekem. Igaz, Julie még kicsi, jó azért annyira nem 12 éves, de már ő is érti az ilyen dolgokat. Tudja, hogy ez a 3 hét nekem most nagyon nehéz lesz,  hiszen a munkám mellett Julie- t kell suliba vinni és el is hozni onnan, emellett valamivel etetni is kéne őt, tehát az elkövetkezendő 3 hétben hosszú napjaim lesznek az tuti.

Mióta haza jöttünk a síelésből eltelt több mint egy hét, és Parker még mindig nem hívott. Kicsit csalódott voltam, mivel egyszer beszéltünk csak és az is nagyon rövidre sikeredett. Anyáék sem hívtak, mi van velünk, vagy csak amiatt, hogy Julie jól van e. Egyébként pont ezt vártam tőlük.

Péntek este van és csörög a telefonom. Nem hiszem el, hogy még este is zavarni kell az embert! Ránéztem a kijelzőre és a szívem egyre hevesebben kezdett el verni.

- Szia!- szólt bele rekedtes hangon Parker.

- Szia Parker!- próbáltam elrejteni a mosolyomat, hogy egy kicsit érezze haragszom rá amiért nem hívott, de nem sikerült.

- Ne haragudj El, hogy nem hívtalak, csak most nagyon összejött minden- mentegetőzött, amit én el is hittem neki.

- Értem. Semmi gond!

- Esetleg nem tudunk valamikor találkozni? Meg kéne beszélnünk néhány dolgot!- kérdezte és teljesen igaza van, mert most én sem tudom igazán hogy állunk. 2 hete elvileg még jártunk.

- Neked mikor lenne jó?

- Mondjuk holnap? Meddig dolgozol?- érdeklődött.

- Négyig, de el kell mennem Julie-ért a suliba. A 18:00 az jó?- gondoltam végig gyorsan a napomat.

- Nekem az teljesen jó. Akkor holnap 18:00 Hyde Park?

- Igen, most viszont ne haragudj, de mennem kell, nagyon fáradt vagyok!- mentettem magam ki ebből a kissé kínos beszélgetésből.

- Jó éjszakát és álmodj szépeket Elizabeth!- köszönt el és hangjában éreztem, hogy mosolyog.