15.rész Again With Him

Hey-ho!
Itt is vagyok az új résszel, ami remélem hogy tetszeni fog nektek! Még egszer ne haragudjatok amiért pénteken nem hoztam a részt, egyszerűen aznap időm nem lett volna felraktani!
Kérlek titeket, hogy miután elolvastátok a részt(,rögtön a rész legalján van három kis kocka
"tetszett, elmegy, nem tetszett"felirattal,)  pipáljátok be azt a kis kockát ami szerintetek az adott részre megelelő! Nagyon nagy segítség lenne ez számomra, hogy kapjak egy kis vissza jelzést, hogy egyáltalán jó e amit csinálok!
Lots Of Love: Bori

Miután ordítoztam egy sort a légitársasággal, hogy engedjenek még fel a 10 perc múlva induló járatra, fújtatva keresem a helyem a gépen. C23. Végre meg van és ráadásul az ablak mellett. Szuper. Mindenkin átfurakszom magam, majd végre helyet foglalok. Mellettem egy körülbelül 22 éves fiú ül, és egy könyvet olvas. Különös képen nem foglalkozom vele egészen addig, amíg meg nem szólít.

- Ne haragudj, de olyan ismerősnek látszol nem találkoztunk mi már valahol?- néz rám mély barna szemeivel, ami el is varázsolna, ha nem szeretném szívből Parkert.

- Hát nem igazán rémlik, esetleg elárulnád, a neved hátha úgy könnyebb lenne!- mosolygok rá kedvesen.

- Bocsánat el is felejtettem. Bryan Lewis- ráztunk kezet.

- Elizabet Smith!- mondtam, mire Bryan arcára kiült a meglepettség.

- Fotózol ugye?- kérdezte. Honnan tudja?

- Igen!

- Te fotóztál a nővérem esküvőjén nem olyan rég- mesélte, de nekem nem ugrott be először, hogy kiről beszél, hiszen annyi esküvőn fotóztam már- Diana Lewis.

- A Hyde Parkban volt nem?- kérdeztem vissza mire hevesen bólogatni kezdett- akkor tudom már. Te voltál a tanúja.

- Igen!- válaszolta mosolyogva. Az út további részében nagyon jól elbeszélgettünk. Miután leszálltunk a gépről és kiértünk a terminálból, Bryan felém fordult.

- Esetleg nem lenne kedved, valamelyik nap elmenni valahova?- érdeklődött.

- Hát kedvem az lenne, de nem tudom, még mennyi ideig maradok!- válaszoltam- Mi lenne például, ha holnap beülnénk egy étterembe?

- Az nekem megfelel! Add, oda a telefonodat beírom a számom!- kérte mire kikotorásztam a telefonomat a táskámból és a kezébe nyomtam. Bepötyögte a számokat és visszaadta, majd oda hajolt hozzám és két puszi kíséretében elváltunk egymástól. Fogtam egy taxit, és Parkerék háza felé vettem az irányt. Mikor oda értünk a ház elé, kifizettem a taxisnak az utat, majd a bőröndömmel az ajtó felé vettem az irányt. Mélyen kifújtam a levegőt, és becsöngettem. Nem kellett túl sokat várnom, mire kinyílt az ajtó, Parkernek meg leesett az álla. Egyikőnk sem mondott semmit, elengedtem bőröndömet, ami hangos puffanással leesett a földre, és lecsaptam Parker ajkaira. Ez az érzés amivel soha nem tudtam betelni!

                                      

So Sorry

Sziasztook!
Azért írok nektek most, hogy elmondjam hogy holnap sajnos nem tudok részt felrakni, mivel délután és este iskolai programon kell részt vennem. Valószínű, hogy most sokatokban felmerül az a kérdés, hogy miért nem ma rakom fel a részt, erre válaszom az hogy még nincs teljesen kész és így nem szívesen adom ki a kezeim közül. Viszont vasárnap ígérem bepótolom, a kimaradt részt ha törik ha szakad!
Remélem megértitek, és már csak egy nap van hátra ebből a hétből!
Lots Of Love: Bori

14.rész I must tell you how I really feel

Sziasztok!
Első kérdésem: hogy vagytok? második kérdése:hogy bírjátok a sulit?
Én őszintén a nap végére olyan szinten kimerülök, hogy addigra alig látok ki a fejemből....Gondolom ti is hasonló képen vagytok ezzel!
Tudom, hogy most utáltok mert az előző részt mocskosul csúnyán hagytam abba, de remélem ezzel a résszel kárpótollak benneteket!
Lots Of Love: Bori

Kezeim remegni kezdtek, szívem pedig egyre gyorsabban kezdett verni. Leültem a kanapéra, majd lassan kinyitottam a levelet.

Drága El!

Hogy is kezdjek bele? Kezeim remegnek, már legalább három ilyen levelet írtam, de egyik sem tetszett. Talán majd ez…

Mielőtt elmondanám, mennyire szeretlek, és mennyire hiányzol, tartozom egy vallomással. Tudom, hogy te mindig őszinte voltál velem, és hidd el hogy én is az voltam, viszont ezt az egy dolgot sehogy nem mertem elmondani neked. Mielőtt megijednél, nem vagyok halálos beteg, nyugi!

Sokszor próbáltam neked elmondani, de mindig volt valami kifogásom. Nem akartalak elveszíteni…

 Gyáva vagyok, tudom, viszont most jött el az ideje, hogy megtudd. Emlékszel, amikor nálunk voltál, és megkérdezted, hogy kié az a szoba, amire az van írva, hogy Benji? És én azt mondtam, hogy anyu tesójának a gyereke néha nálunk alszik így az övé. De nem ez az igazság… sajnálom, hogy hazudtam. Az a szoba, az ÉN fiamé. Tudom, elég hihetetlen hogy 20 évesen van egy fiam, akit egyébként nagyon szeretek, mégsem vagyok rá büszke. Az én hibámból történt, a lány aki elviekben az „anyuka”egyszer csak megjelent, a kezében egy kisfiúval, a kezembe nyomta és csak annyit mondott, hogy „Tessék itt van a fiad, Benji” aztán el is ment. Én meg magamra maradtam az állítólagos fiammal. Az első napokban, azt se tudtam, hogy érjek hozzá vagy egyáltalán mit kéne, csináljak vele. Anya egy csomót segített, sőt még most is segít, de mégis vannak olyan pillanatok, amikor legszívesebben eltűnnék a világ elől. Csak ezt sem anyával sem Benij-vel nem tehetem meg.

Tudom, mit gondolsz most,azt hogy egy szemétláda vagyok, amiért ezt nem mondtam el neked, de kérlek, ne haragudj. Mindennél jobban szeretlek, és a világ legapróbb dolgaitól is megvédenélek. Nem tudom, mikor találod meg ezt a levelet, az is lehet, hogy csak hónapokkal vagy évekkel később, de tudd én ÖRÖKKÉ szeretni foglak.

Örökkön örökké…

Parker

Miután végig olvastam a levelet megszólalni nem bírtam. Szememből ömlöttek a könnyek, és úgy éreztem mentem megfulladok. Van egy gyereke, amit, nem mert nekem elmondani. Lábaim szinte maguktól indultak el, megkerestem a bőröndömet beledobáltam pár ruhát és már indultam is a repülő tér felé. Nem érdekelt abban a pillanatban semmi. Sem a munkám, hogy nem kértem szabadnapot sem az, hogy lehet nincs is ma járat Londonba. Muszáj volt őt látnom, és muszáj volt neki elmondanom, hogy mennyire szeretem, és hogy szívesen felnevelem vele Benjit.

13.rész Truly, madly,deeply

Sziasztok!
Nem szeretnék hosszas monológba kezdeni, csak annyit hogy remélem veletek minden rendben és hogy tetszeni fog a rész!
Lots Of Love: Bori
P.S.: Kitartás a sulihoz!!

*Parker szemszöge*

Miután megírtam a levelet, lerobogtam a lépcsőn, anya értetlenül nézett rám, amivel most egyáltalán nem foglalkoztam, bepattantam a kocsimba és El-ék háza felé vettem az irányt. Útközben eszembe jutott amikor először megláttam, amikor egy szál törölközőben állt előttem, az első csók….és még el sem ment. De nem csókolhatom meg, nem ölelhetem magamhoz, mert tudom, hogy ez neki, talán a legnehezebb. Leparkolok a ház előtt, erőt veszek magamon és becsöngetek.
- Jó Napot!- köszöntöm El anyukáját, aki mosolyogva nyit nekem ajtót.

- Szervusz, Parker!- köszönt és beinvitál-, El-t keresed? Alszik.

- Az, az igazság hogy csak ezt szerettem volna neki átadni, de az is jó ha Mrs. Smith berakja a bőröndjébe- feleltem miközben a levelet magam előtt lóbáltam.

- Rendben, berakom. És nyugodtan szólíts Jade-nek!- mosolygott rám és lerakta a levelet az asztalra.

- Köszönöm, de azt hiszem, megyek is!- mondtam és az ajtó felé vettem az irányt.

- Nem várod meg, míg El felébred?- kérdezte és mosolyom azonnal lehervadt az arcomról. Hát persze, hogy meg szeretném várni amíg felébred, de ha most itt maradok nem csak a saját helyzetemet de az övét is megnehezíteném.

- Azt hiszem inkább haza megyek!- felelem.

- Ne haragudj, hogy így megkérdezem, de minden rendben van köztetek?- kérdezi egy kicsit aggódva. Most mit mondjak, hogy már nem vagyunk együtt vagy hazudjak, hogy igen minden rendben van, csak most azért nem várom meg, mert sietek?

- Szakítottunk- sütöttem le szemeimet- De lehet, hogy így könnyebb.

- Sajnálom!- mosolygott rám Mrs.Smith, azaz Jade, de most még bíztató mosolya sem segít. Hiányzik. Nagyon hiányzik.

*2 hónappal később*

Mit is mondjak? Ülök a csendes szobában, Benji végre elaludt, és várok. Két hónapja csak várok. Arra, hogy El felhív esetleg ír egy üzenetet. De semmi. Az sem biztos, hogy megkapta a levelet. Lehet elveszett a repülőn vagy… lehet, hogy Mrs.Smith oda sem adta neki. Ez a sok lehet… csak tudnám, mi lehet most vele.Pedig abban a levélben mindent leírtam, hogy mennyire őrülten szeretem...

*Elizabeth szemszöge*

Párizs gyönyörű hely. Ez alatt a két hónap alatt Párizs minden kis zugát bejártam, és szeretném azt mondani hogy lassan az otthonommá válik de ez nem lenne igaz. Nagyon sokat gondolok Londonra, anyáékra, a régi munkahelyemre és Parkerre. Nem egyszer volt olyan, hogy már a hívás gombon volt a kezem, hogy felhívom őt de aztán mindig gyorsan elkaptam a kezem. Sokszor azt mondogattam magamnak, hogy ha most felhívom akkor sokkal nehezebb lesz.

Fáradtan esek haza a munkából és éppen egy mosást készülök berakni. A kedvenc kabátom zsebeit ürítem ki amikor egy levélre bukkanok ezzel a felirattal:

                                                                   Gyönyörűmnek!

12.rész Goodbye London!

Sziasztoook!
Milyen volt az első hetetek az iskolában? Remélem a tanárok még nem szadiztak szét titeket. Nekem az első két napom nagyon jó volt, aztán kezdődtek a problémák. Minden tanárnak más időpont jó, a felvételi előkészítő egy időben van a zenekari próbákkal, ilyen könyv nem érkezett meg....tehát már most hulla fáradt vagyok.
Úgy döntöttem, inkább hétvégén hoznám nektek az új részeket, nekem így sokkal könnyebb lenne, remélem megértitek! Az új részről annyit szeretnék mondani, hogy nem igazán vagyok megelégedve vele, rövid is lett meg nem történik benne igazán semmi különös! Azért remélem nektek tetszeni fog!
Lots Of Love: Bori
P.S.: Pihenjetek a hétvégén sokat, és kitartás az iskolához nem sokára őszi szünet!:)

Parker utánam kiáltott de nem foglalkoztam vele, hanem beültem a kocsimba és elhajtottam. Mire haza értem szememről a festék teljesen elmosódott, és még mindig bőgtem. Összeszedtem magam, és bementem a házba. Anya és apa aggódva néztek rám mikor megláttak.

- Kicsim, mi a baj?- jött oda hozzám anya és megölelt. Válaszom csak egy fejrázás volt, kitéptem magam anya kezei közül és felrohantam a szobámba. Ledőltem az ágyra és csak zokogtam. Hogy lehettem ilyen hülye, hogy elengedtem?

* Parker szemszöge*

Nem hittem el amit El mondott. Egyszerűen az agyam nem tudta felfogni, azt hogy ő most szakítani akar velem. Fogalmam nincs, mit kéne csináljak, most akartam neki elmondani Benjit is de így….Ledőltem az ágyra és gondolkodtam. Megvan! Lábaim magától keltek életre az íróasztalom felé vettem az irányt, kerestem egy papírt meg egy tollat és írni kezdtem.

* Elizabeth szemszöge*

Az egész szombati napomat szinte csak a szobámba töltöttem, néha lementem a konyhába enni valamit vagy kimentem a mosdóba. Egy dolgot éreztem csak a szomorúságon kívül: a hiányt. Parker hiányát. De tudom, hogy így lesz mind a kettőnknek a legkönnyebb.

Vasárnap kora reggel van, egy kicsit jobban érzem magam, de csak pont annyira, hogy anyáék elengedjenek. Megiszom a kávémat és még egyszer ellenőrzöm mindent elraktam e. Miután nagy nehezen levonszolom a bőröndömet anyáék már lent vártak. Apa segített berakni a bőröndöket a kocsiba, aztán én még vettem egy utolsó pillantást a házra, felvettem a kabátomat és már indultunk is. A repülőtér felé tartó út most sokkal rövidebbnek bizonyult, mint máskor. Túl hamar ott voltunk, és túl hamar eljött a búcsú ideje. Először anyáéktól köszöntem el, akik nagyon takarni akarták könnyes szemüket, ami nem igazán sikerült nekik.

- Prücsök, vigyázz magadra meg anyáékra is rendben?- guggoltam le Juliehoz. Könny gyűlt a szemébe, és szorosan magához ölelt. Letöröltem a könnycseppeket az arcáról és egy puszit nyomtam rá. Felálltam, és akkor döbbentem rá, hogy ő nincs itt. Miért is jött volna el?

Elindultam a gép irányába még egy utolsót intettem anyáéknak aztán beléptem a géphez vezető ajtón. Elfoglaltam a helyemet, ami szerencsére az ablak mellett volt és nem sokára indult a gép. Az ablakból néztem, ahogyan London egyre kisebb lesz, a gép meg egyre magasabban repül. Viszlát London!

11.rész Without you

Sziasztok!
Nagyon sajnálom, amiért ilyen nagyon későn hozom nektek az új részt, de már ez az első nap is rohanás volt. Vegyes érzelmekkel írok most, ugyan is hivatalosan is elkezdődött az iskola. Egyik szemem sír, mert mostantól elkezdődik a monoton életem és ez az utolsó évem azok az emberek között akiket nagyon szeretek, a másik szemem meg nevet mert végre nem unom magam szét itthon hanem a barátaimmal lehetek! Nektek milyen volt az első napotok?
A rész egy kicsit rövidre sikeredett, amit sajnálok, de már most alig van időm a részeket írni. Nem ígérhetem, hogy minden hétfőn fogok részt hozni, lehet inkább hétvégente fogok frissíteni. Remélem megértitek, és hogy tetszeni fog az új rész!
Lots Of Love: Bori
P.S.: Sikeres tanévet kívánok mindenkinek!!

- Ez a szoba a……öhm néha itt szokott aludni anyu tesójának a gyereke, és így csináltunk neki egy szobát- válaszolta, de valamiért nem akartam neki elhinni.

- Értem- válaszoltam egyszerűen, majd lementünk a földszintre. Az este további része nagyon jól telt. Rendeltünk kaját, amit egymás mellett ülve a nappaliban elfogyasztottunk. Miután befejeztük, Parker berakott egy filmet, de egyikünk se figyelt rá igazán.

- Döntöttem, az állással kapcsolatban- bukott ki belőlem, egyszerűen már nem tudtam magamban tartani előtte.

- Hallgatlak, édes!- húzott az ölébe, és magával szembe fordított. Szeretem, amikor nem mindig El-nek szólít. Összeszedtem gondolataimat és kimondtam.

- Elmegyek!

*Parker szemszöge*

Tudtam, hogy el fog menni. De nem tarthatom vissza őt, hiszen ha szeretem, már pedig igen is nagyon szeretem, támogatnom kell mindenben. Kijelentésére a válaszom csak egy csók volt, ő máris megértette mit szeretnék ezzel mondani. Elhúzódott tőlem, kis kezei közé vette az arcomat és homlokát az enyémnek döntötte.

- Mindennél jobban szeretlek!- szólaltam meg először én. Arcára kiült a meglepettség majd a boldogság.

- Ezt mond légy szíves még egyszer- suttogta ajkaimra.

- Mindennél jobban szeretlek Elizabeth Smith!- teljesítettem kérését, ami belőle egy hatalmas mosolyt váltott ki.

- Én is mindennél jobban szeretlek Parker Hayes!- mondta és megcsókolt. Rosszul érzem magam amiatt, hogy nem mondom el neki a kis titkomat, de egyszerűen annyira félek tőle mit fog hozzá szólni, hogy azt elmondani nem tudom. Igen, gyáva vagyok, tudom…

*Elizabeth szemszöge*

 Teltek a napok, anyáéknak is elmondtam hogyan döntöttem végül, igaz Julie egy kicsit sírt, de megnyugtattam őt hogy amikor csak tudok haza jövök, meg hogy majd ők is meg fognak látogatni Párizsban.

Chris kifejezetten örült amikor elmondtam neki, hogy elvállalom az állást, de mondta ha nem tetszene a munka hozzá bármikor vissza jöhetek dolgozni.

Két nap múlva indulok Párizsba, de előtte még mondanom kell valamit Parkernek. Hiába mondta, hogy ő itt fog engem várni nem tehetem ezt vele. Nem azért mert nem bízom benne, hanem azért hogy mind kettőnknek könnyebb legyen. Leparkolok Parkerék háza előtt és mielőtt még nagyon eláznék, berohanok a kapun majd hosszasan nyomom a csengőt. Parker nyit ajtót, és amikor meglát azonnal lehajol és megcsókol. Elhúzódtam tőle, egyszerűen nem tudtam vele ezt megtenni.

- Beszélnünk kell!- válaszolom, mire ő egyre értetlenebbül néz rám.

- Rendben, de menjünk be!- mondta és derekamra téve kezét a nappaliba vezetett. Leültünk a kanapéra szembe fordultam vele és mélyen a szemébe néztem.

- Nem tehetem meg veled ezt Parker!- nyögöm ki és már szemeimben a könny összegyűlt és egyre homályosabban kezdek látni.

- Nem értelek El, kérlek magyarázd el nekem!- fogta meg a kezemet és közelebb vont magához.

- Azt, hogy én most elmegyek Párizsba és kitudja mikor találkozunk újra. Nem tarthatlak téged egy ketrecben….hogy amíg én nem vagyok itthon te csak engem szeress….- kezdtem bele de közbe vágott.

- El, én nem AKAROK mást szeretni, csakis téged!- válaszolt.

- Nem tehetem ezt veled!- most már patakokban folyik a könnyem- Véget kell ennek vetnem, sajnálom!

- Szakítani akarsz?- kérdezte és elengedte a kezemet. Megszólalni nem bírtam, így csak bólogattam. Lassan felálltam és az ajtó felé vettem az irányt. Parker utánam kapott, és ajkait az enyémekre nyomta. Vissza csókoltam, de mire észbe kaptam el húzódtam.

- Sajnálom!- feleltem és kiléptem az ajtón.