Milyen volt az első hetetek az iskolában? Remélem a tanárok még nem szadiztak szét titeket. Nekem az első két napom nagyon jó volt, aztán kezdődtek a problémák. Minden tanárnak más időpont jó, a felvételi előkészítő egy időben van a zenekari próbákkal, ilyen könyv nem érkezett meg....tehát már most hulla fáradt vagyok.
Úgy döntöttem, inkább hétvégén hoznám nektek az új részeket, nekem így sokkal könnyebb lenne, remélem megértitek! Az új részről annyit szeretnék mondani, hogy nem igazán vagyok megelégedve vele, rövid is lett meg nem történik benne igazán semmi különös! Azért remélem nektek tetszeni fog!
Lots Of Love: Bori
P.S.: Pihenjetek a hétvégén sokat, és kitartás az iskolához nem sokára őszi szünet!:)
Parker utánam kiáltott de nem
foglalkoztam vele, hanem beültem a kocsimba és elhajtottam. Mire haza értem
szememről a festék teljesen elmosódott, és még mindig bőgtem. Összeszedtem
magam, és bementem a házba. Anya és apa aggódva néztek rám mikor megláttak.
- Kicsim, mi a baj?- jött oda
hozzám anya és megölelt. Válaszom csak egy fejrázás volt, kitéptem magam anya
kezei közül és felrohantam a szobámba. Ledőltem az ágyra és csak zokogtam. Hogy
lehettem ilyen hülye, hogy elengedtem?
* Parker szemszöge*
Nem hittem el amit El
mondott. Egyszerűen az agyam nem tudta felfogni, azt hogy ő most szakítani akar
velem. Fogalmam nincs, mit kéne csináljak, most akartam neki elmondani Benjit
is de így….Ledőltem az ágyra és gondolkodtam. Megvan! Lábaim magától keltek
életre az íróasztalom felé vettem az irányt, kerestem egy papírt meg egy tollat
és írni kezdtem.
* Elizabeth szemszöge*
Az egész szombati napomat
szinte csak a szobámba töltöttem, néha lementem a konyhába enni valamit vagy
kimentem a mosdóba. Egy dolgot éreztem csak a szomorúságon kívül: a hiányt. Parker
hiányát. De tudom, hogy így lesz mind a kettőnknek a legkönnyebb.
Vasárnap kora reggel van, egy
kicsit jobban érzem magam, de csak pont annyira, hogy anyáék elengedjenek.
Megiszom a kávémat és még egyszer ellenőrzöm mindent elraktam e. Miután nagy
nehezen levonszolom a bőröndömet anyáék már lent vártak. Apa segített berakni a
bőröndöket a kocsiba, aztán én még vettem egy utolsó pillantást a házra,
felvettem a kabátomat és már indultunk is. A repülőtér felé tartó út most
sokkal rövidebbnek bizonyult, mint máskor. Túl hamar ott voltunk, és túl hamar
eljött a búcsú ideje. Először anyáéktól köszöntem el, akik nagyon takarni
akarták könnyes szemüket, ami nem igazán sikerült nekik.
- Prücsök, vigyázz magadra
meg anyáékra is rendben?- guggoltam le Juliehoz. Könny gyűlt a szemébe, és
szorosan magához ölelt. Letöröltem a könnycseppeket az arcáról és egy puszit
nyomtam rá. Felálltam, és akkor döbbentem rá, hogy ő nincs itt. Miért is jött
volna el?
Elindultam a gép irányába még
egy utolsót intettem anyáéknak aztán beléptem a géphez vezető ajtón.
Elfoglaltam a helyemet, ami szerencsére az ablak mellett volt és nem sokára
indult a gép. Az ablakból néztem, ahogyan London egyre kisebb lesz, a gép meg
egyre magasabban repül. Viszlát London!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése