Bocsánat, hogy ilyen későn hozom a részt, tudom nem ezt szoktátok meg tőlem. A következő részről annyit szeretnék, hogy most másfél hétre elutaztam, így nem biztos hogy tudom jövő hét hétfőn hozni a következő részt. De mindent megpróbálok megtenni az ügy érdekében, de ha mégsem sikerülni akkor vagy jövő hét szerdán vagy csütörtökön feltöltöm a részt! Remélem nem olyan nagy baj!
Amint látjátok a kinézeten egy kicsit változtattam, még majd egy úgy fejléc is tervben van.
Nem is beszélek többet, remélem tetszik a rész és évezitek a nyarat, amiből már igazán kevés van:(
Lots Of Love: Bori
Reggel háromszor nyomtam ki
az ébresztő órámat és próbáltam vissza aludni, ugyanis az éjjel iszonyat
rosszul aludtam, majd amikor leesett, hogy nem véletlenül cseng gyorsan
kipattantam az ágyból. Sikerül nagyon elaludnom, Julie is már lent várt rám.
- Bocsi, bocsi tudom nagy
késésben vagyunk. Itt a kocsi kulcs, pakolj be egy perc és megyek!- dobtam le
Julienak a kulcsot én berohantam a fürdőszobába. 10 perc múlva Julie már a suli
kapuján futott be én meg indultam dolgozni. Csak most ne legyen nagy dugó,
könyörgöm! Úgy látszik az Égiek meghallgattak, mert sikeresen beértem ugyan
késtem 8 percet, de azt ráfogtam arra, hogy nem működött a lift, így gyalog
kellett felsétáljak. Három nagyon kemény fotózáson voltam túl, amikor a főnököm
behívott az irodájába.
- Hello, El!- köszöntött két
puszival Chris a főnököm. Szerencsére jóban vagyunk, Chris nagyon jó fej minden
szempontból.
- Szia Chris!- üdvözöltem én
is.
- Van egy ajánlatom a
számodra!- kezdett bele a mondani valójába, miközben töltött nekem egy pohár
vizet.
- Köszönöm! És mi lenne az?-
érdeklődtem.
- Egy állás a Dior-nál!-
jelentette ki Chris olyan egyszerűséggel, mintha csak azt mondta volna, hogy
szia. Egy állás a Dior-nál? Hiszen ez tulajdonképpen a legnagyobb álmom.
- Mi? De hát az…- kezdtem
bele a mondatomba, de Chris nem hagyta, hogy befejezzem.
- Igen, az Párizsban van!
- Chris, köszönöm a
lehetőséget, de nem hagyhatom itt a családomat. Igen anyáékkal nem vagyok
jóban, de attól még igen is szeretem őket és nehéz lenne itt hagyni anyát is
meg apát is. Julienak meg nagy szüksége van rám, és még Parker is itt van!-
soroltam az érveket, hogy miért nem tudok menni.
- Parker?- kérdezett vissza Chris.
- Igen, a barátom! Nem rég
jöttünk össze!- világosítottam fel.
- Figyelj El, azért egy ideje
dolgozunk már együtt, és folyamatosan figyelem a munkáidat, amik egyszerűen fantasztikusak!
Szerintem nem csak mint fotós, de mint modell is megállnád a helyed a
Dior-nál!- próbált meggyőzni Chris egyre nagyobb sikerrel.
- Na jó azért a modell az
túlzás…meddig kell visszajelezni?- kérdeztem.
- Jövő hét szerda!- felelte
és egy pillanatra megszédültem, hogy van a döntésre négy napom.
- Jó, akkor átgondolom! Majd
még beszélünk, és köszönöm!- mondtam majd elhagytam Chris irodáját. 16:00- ra
ott voltam Julie-ért az iskolánál gyorsan bevásároltunk, majd Juliet haza
dobtam.
- Hova mész?- kérdezte
miközben kiszállta a kocsiból.
- Parkerrel találkozom,
vigyázz magadra, nemsokára jövök!- válaszoltam és már ott sem voltam.
Egyáltalán nem voltam késésben, de jobban szeretek inkább egy kicsit előbb oda
érni valahová, mint hogy elkéssek. Miután leparkoltam a Hyde Park előtti
parkolóban, kiszálltam a kocsimból és a bejárat felé indultam. Nem messze a
bejárattól megpillantottam Parkert, aki egy padon ülve a telefonját nyomkodta.
Pár másodpercig álltam és csak figyeltem őt, aztán észrevette, hogy figyelem.
Szemembe nézett azokkal a gyönyörű szemeivel és elmosolyodott. Mosolyát látván
az én ajkaim és felfelé görbültek és oda mentem hozzá. Már majdnem elértem őt,
amikor a szívem egyre hevesebben kezdett verni. Felállt a padról és oda lépett
hozzám. Először csak álltunk egymással szemben és néztük egymást, aztán Parker
hirtelen magához húzott és hevesen csókolni kezdett. Miután haza jöttünk a
síelésből valami nem volt jó. Valami ami miatt sokat voltam szomorú. Valakinek
a hiánya. Parker hiánya.
Pár perc múlva elváltunk
egymástól és leültünk a padra.
- Szeretnék még egyszer
bocsánatot kérni amiatt, hogy nem hívtalak!- kezdte megint a mentegetőzést, de
nekem már nem volt szükségem rá, hiszem már tegnap este meggyőzött. Mielőtt
azonban folytathatta volna mondani valóját, én gyorsan lecsaptam ajkaira és nem
hagytam, hogy tovább beszéljen. Ha jól érzékeltem belemosolygott csókunkba és
még jobban magához húzott. Miután újból elváltunk egymástól tovább
beszélgettünk.
- Nincs kedved átjönni
hozzánk? Julie is biztos nagyon örülne neked!- ajánlottam fel, de láttam
Parkeren, hogy nem nagyon tetszik neki az ötletem.
- Az, az igazság, hogy későre
jár…- nézett az órájára, aztán pedig rám. Biztos nagyon szomorú fejet
vághattam, mert Parker elmosolyodott és megrázta a fejét- Na jó, talán még
sincs olyan késő…
Mivel mind a ketten külön
kocsival jöttünk, megadtam Parkernek a címet, és indultunk is. Én előbb értem
haza, a kerülő utak segítségével, amiket Parker valószínűleg nem ismer.
Beszaladtam a házba és gyorsan feltettem egy kis tésztát főni, hátha Parker is
éhes. Miközben szűrtem le a tésztát csengettek.
- Julie, nyisd ki az ajtót!-
kiabáltam fel az emeletre. Hallottam ahogy Julie lesiet a lépcsőn, kinyitja az
ajtót majd felsikít. Először egy kicsit megijedtem azt hittem Julie elesett
vagy valami, de amikor Parker megjelent Julie-val a nyakában széles mosolyra
húzódott a szám. Odajöttek hozzám, Parker közelebb vont magához és nyomott egy
kisebb csókot a számra. A tészta elkészült és leültünk vacsorázni. Vacsora
közben egy kicsit úgy éreztem magam mint egy igazi család. Az apuka szerepében
Parker, az anyukájáéban én, a gyerek szerepében pedig Julie. Miután magunkba
tömtünk három tányér tésztát letelepedtünk a nappaliba. Julie egy ideig nézte a
tv-t, majd amikor már annyira fáradt lett, hogy majdnem lebukfencezett a
kanapéról, felállt,mind a kettőnktől két-két puszival búcsúzott és felment a
szobájába. Mi is még egy ideig beszélgettünk, majd Parker is haza indult.
- Örülök, hogy minden rendben
van köztünk!- húzott magához Parker, és annyira belemerültünk egymásba, hogy
észre sem vettük, hogy a szomszéd néni minket bámul. Ugyanis kint álltunk a
kapuban… Először oda pillantottunk a nénire aki fejét rázva vissza ment a
házba, majd elröhögtük magunkat.
- Holnap hívlak!- ígérte meg
Parker.
- Rendben…- csak még egy
csókot. Parker mintha gondolat olvasó lenne, teljesítette vágyamat.
- Jó éjszakát, Gyönyörűm!-
simította meg az arcomat, majd a kocsijához lépett.
- Jó éjszakát!- köszöntem el
és bementem a házba.
*Parker szemszöge*
Hazafelé menet azon
gondolkoztam, hogyan tudnám ezt az egész dolgot elmondani El-nek. Biztos, hogy
nem fogadná túl jól, ha ezt most csak így hirtelen a nyakába zúdítanám, de anya
is már evvel nyaggat három napja, hogy muszáj, neki elmondjam.
Leparkoltam a ház elé, majd
mielőtt még bementem volna háromszor lassan kifújtam a levegőt. Kipattantam a
kocsiból és a bejárat felé vettem az irányt. Beléptem és meghallottam Benji sírását.
Azonnal felvágtattam a szobájába és átvettem anyától a kis csöppséget.
- Shhh- próbáltam
nyugtatgatni elég kevés eséllyel.
- Fáj megint a hasa, megyek
melegítek neki egy kis teát- közölte anya és már kint is volt a szobából.
Fogalmam sem volt mit kéne csinálnom egy 10 hónapos gyerekkel. Próbáltam
sétálni vele vagy leülni sehogy sem volt jó. Aztán amikor anya meghozta a cumit
benne a langyos teával, Benji sírása is csillapodott, egészen addig, amíg meg
nem unta a cumit. Kivittem a szobából és a folyosón sétáltunk, aztán eszembe
jutott egy jó ötlet. Le-felmentünk a lépcsőn, ami megnyugtatta Benjit. Mikor
már huszadjára mentem le meg fel a lépcsőn Benji elhallgatott és elaludt.
Felvittem a szobájába és lassan beraktam a kis ágyikójába. Lementem anyuhoz a konyhába,
aki éppen keresztrejtvényt fejtett az asztalnál.
- Sikerült elaltatnom!- ültem
oda mellé.
- Akkor jó. Parker, tudod,
hogy csak jót akarok neked, miért nem mondod el neki?- hagyta abba a rejtvényfejtést
anya és rám nézett. Már megint ezzel jön.
- Mert nem fogadná jól,
tudom! Nem ronthatom el neki is az életét, azért mert én egyszer felelőtlen
voltam. Nem tudnám vele ezt megtenni, érted anya? Mert szeretem- mondtam és
kezdtem egy kicsit mérges lenni, ezért felálltam az asztaltól és inkább fel alá
járkáltam.
- Tudom, hogy szereted, de
gondolj bele. Egy „anyukával”- rakta idéző jelbe anya- sokkal könnyebb lenne
neked is. Ő is biztosan szeret téged, meg fogja érteni.
- Mit mondjak neki? Hogy:
Hello El, képzeld, van egy 10 hónapos gyerekem?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése