9.rész Difficult decisions

Hey-ho!
Előre is bocsánatot szeretnék kérni, ha bármilyen elírás vagy helyesírási hiba van benne, elég kába vagyok ma, ugyanis hajnali négykor estem haza. Mert nekem ugye hajnalig kell buliznom a Szigeten!!:)
Már csak két hét van a nyárból, bele se merek gondolni milyen lesz Szeptember elsején belépni az iskola kapuján. Előre is szólok, miután elkezdődik az iskola, nem biztos hogy minden héten fogok tudni részt hozni, de minden tőlem telhetőt meg fogok tenni! 
Élvezzétek ki még ezt a két hetet, remélem tetszeni fog az új rész!!
Lots Of Love:Bori

Reggel Benji sírására ébredtem. Átmentem a szobájába és próbáltam újból elaltatni őt, ami kivételesen elég hamar sikerült. Vissza már nem tudtam aludni, egyfolytában az járt a fejemben, hogy El el fog menni Párizsba és itt fog hagyni. Lementem a nappaliba és szétterültem a kanapén. Halkra bekapcsoltam a tv-t, nehogy anya vagy Benji felébredjenek. Apának tegnap este el kellett utaznia, így most csak hárman vagyunk a házban. Nem tudom mennyi ideig feküdhettem a kanapén, csak arra lettem figyelmes, hogy anya Benjivel a kezében jön le.

- Jó reggelt!- köszöntöttem őket és átvettem anya kezéből a fiamat.

- Neked is! Mióta vagy fent?- kérdezte anya miközben kiment a konyhába reggelit készíteni.

- Egy-két órája már biztosan- feleltem kérdésére. Ölembe vettem Benjit és játszani kezdtem vele. Reggeli után elindultam El-hez. Feszülten csöngettem be.

*Elizabeth szemszöge*

Korán reggel arra ébredtem, hogy anyáék megjöttek. Na, de jó most már csak ők hiányoztak. Semmi kedvem nem volt azt hallgatni, hogy ők milyen jól mulattak, meg itt jártak, ott jártak. Mikor lementem, hogy köszöntsem őket (azért ilyen bunkó nem vagyok) éppen Juliet ölelgették. Mikor megláttak, mindketten odajöttek hozzám és engem is megöleltek. Miután elengedtek igencsak furán nézhettem rájuk amolyan: „Mi történt veletek?”fejjel. A nappali felé intettek, hogy menjek oda. Leültem az egyik fotelba és árgus szemekkel figyeltem őket.

- Ma még megszólaltok?- kérdeztem tőlük.

- Szeretnénk veled jobb kapcsolatban lenni El. – bökte ki apa. Jobb kapcsolatban velem? Mi történt ezekkel a nyaralásuk alatt?

-  Ezt pontosan hogy értitek?- kérdeztem vissza.

- Úgy, hogy szeretnénk, ha nem lenne ilyen rossz a viszonyunk egymással. Több időt töltenénk együtt…- magyarázta apa. Őszintén már nekem is többször eszembe jutott, hogy meg kéne velük beszélni a dolgokat, de még soha nem volt erőm hozzá, de örültem, hogy ők kezdeményeztek.

­­- És apa ezt csak te szeretnéd, vagy anya is? Mert ő erről még nem mondott semmit- érdeklődtem, mert anya úgy ült apa mellet a kanapén, mint akit nem érdekel ez az egész.

- Mindketten szeretnénk!- szólalt meg anya. Most először éreztem, hogy mind a ketten őszintén beszélnek.

- Ha tényleg így gondoljátok, akkor… én próbálok változtatni. De ehhez nem csak én, kellek!-- magyaráztam miközben csengettek.

- Ki az?- kérdezte apa.

- Parker- kiabáltam neki vissza, mert én már az ajtóban álltam. Kinyitottam azt, és Parker gyönyörű szemeivel találtam magam szembe. Közelebb lépett hozzám, és ajkait enyémekre tapasztotta. Elvesztem csókjában, a külvilág teljesen megszűnt körülöttem és csak arra gondoltam, hogy nem hagyhatom őt itt. Elváltunk egymástól, kezeinket egymáséra kulcsolta és úgy mentünk be a nappaliba.

- Szervusz Parker!- köszöntötte apa kézfogással Parkert.

- Mrs. és Mr. Smith!- viszonozta a köszöntést Parker. Mindenkit leültettem a nappaliba, Julie és Parker értették miért, szüleim viszont árgus szemekkel figyeltek.

- Van egy bejelenteni valóm…- kezdtem bele, de apa rögtön bele is szólt.

- Ugye nem vagy terhes?- nézett rám ijedt szemekkel. Rá néztem Parkerre, aki lesütött szemekkel mosolygott.

- Nem, apa nem vagyok terhes!- nevettem, és újból összeszedtem gondolataimat.

- Tehát…pénteken Chris felajánlott egy állást a Diornál, ami Párizsban lenne!- mondtam mire a szüleim, legfőbbképpen anya, szemei elkerekedett.

- De...meddig kell döntened Kicsim?- érdeklődött apa. Soha nem hívott még kicsimnek, és ez most nagyon jól esett.

- Szerdáig. Nem tudom, hogy kéne döntenem…- kezdtem bele, de éreztem ahogy arcomat könnyek érintik. Parker azonnal felállt és átölelt. Szorosan hozzá bújtam, arcomat pedig vállába temettem miközben Ő a hátamat simogatta. Egy pár percig álltunk így, míg egy kicsit sikerült megnyugodjak.

- Ugye tudod, Drágám hogy mi mindenben támogatunk téged!- jött oda hozzám anya és megsimította az arcomat.Válaszul csak bólogattam. Ezután Parkerrel felvonultunk a szobámba és letelepedtünk az ágyamra. Nagyon sokat beszélgettünk, elmondta, hogy ha úgy döntök, hogy elvállalom az állást ő itthon fog rám várni. Mivel már nagyon késő volt, én meg nem akartam, hogy Parker haza menjen, így ma nálam aludt. És nem a vendégszobában! Miután bebújtunk a takaró alá, Parker szorosan magához vont és lágy csókot adott ajkaimra.

- Szeretlek!- mosolyodott el.

- Én is!- válaszoltam és még jobban hozzá bújtam. Lehet egy kicsit korai a döntés, de azt hiszem eldöntöttem…