2014. október 10., péntek

17.rész Is it a real family?

Sziasztok!
Itt is volnék az új résszel, amiről csak annyit szeretnék mondani, hogy remélem elnyeri majd a tetszéseteket! Ezen a részen kívül már csak három részt terveztem, plusz az epilógust de már elkezdtem írni az új blogomat, amit nem sokára ki is rakok! 
Köszönöm szépen, hogy a múltkori résznél bejelöltétek hogy tetszett, ez nekem nagyon sokat jelent és tényleg NAGYON KÖSZÖNÖM!!

Lots Of Love: Bori

P.S.: Már csak 2 hét van hátra az őszi szünetig, addig is kitartást!!:)

Parkerrel elhatároztuk, hogy anyáéknak is megmutatjuk Benjit, és elmondunk nekik mindent. Remegő kezekkel tolom magam előtt a babakocsit, benne a most már fiamnak mondható kis csöppséggel. Parker észreveszi, mennyire izgulok a családommal való találkozástól, így megállítja a babakocsit és szembefordít magával.
- Minden rendben lesz. Hidd el, meg fogják érteni!- fogja kezei közé az arcomat, majd egy lágy csókot lehel ajkaimra. Bólintottam, mire kezeit rákulcsolta az én kezeimre és így haladtunk tovább. Mikor már láttam a házunkat, egyre lassabban kezdtem menni. Parker észrevette a lassított tempót, rám nézett és látta az arckifejezésemből mire gondolok, majd jól ki röhögött. Az ajtó elé érve Parker a szabad kezével csöngetett be, ugyanis én még mindig szorítottam másik kezét. Nem sokára nyílt is az ajtó, és nem mással találtam magam szembe, mint apával, akinek szemei tágra nyíltak a meglepettségtől.
- Sziasztok!- köszöntött bennünket, és elállt az ajtóból hogy beljebb tudjunk menni. Levettem a cipőmet, majd Benjit kiemeltem a babakocsiból.
- Ki az apa?- hallatszott Julie hangja a nappaliból.
- Én volnék!- léptem be a nappaliba és szembe találtam magam anyával és a húgommal. Julie rögtön odaszaladt hozzám és agyon ölelgetett, anya pedig adott két puszit.
- Nem is mondtad, hogy hazajössz!- felelte anya.
- Igen, tudom nem volt betervezve, de most nem ezért jöttünk!
Anyáék már kezdték sejteni mit is keres egy gyerek a kezembe, de mielőtt még elkezdtek volna kombinálni Parker megszólalt.
- Ő itt Benji, az én vérszerinti fiam. Az édesanyja ott hagyta nálam tíz hónappal ezelőtt, és eddig tulajdonképpen egyedül neveltem anyukám segítségével, most viszont El úgy döntött, hogy ő szívesen felneveli velem Benjit.
Szívem egyre hevesebben vert, izgultam anyáék vajon mit gondolnak erről.
- Elizabeth, hiszen még csak 18 éves vagy, nem készültél fel arra, hogy anya légy! - szólalt fel legelőször anya. Tudtam, hogy ezt fogják mondani, de be akartam nekik bizonyítani, hogy nincs igazuk.
- Én meg úgy gondolom, hogy azért van némi tapasztalatom, elég sokat vigyáztam Juliera.
- Rendben, és hol fogtok élni?- szállt be a beszélgetésbe apa is.
- Úgy gondoltuk veszünk egy kis házat a közelben- mondta teljesen nyugodt hangon Parker, majd bíztatás képen rám mosolygott.
- És mi lesz El állásával?Az volt álmaid munkája kislányom!- tett fel egy újabb kérdést anya.
- Majd beszélek Adammel, hátha tud valami megoldást találni, ha meg nem akkor maradok itt Londonban és folytatom nála a munkát!- feleltem egyszerűen, mire anya és apa összenéztek.
- Ha tényleg így gondoljátok, akkor mi nem fogunk az utatokba állni!- válaszoltam apa, majd folytatta-, De ha bármi van, segítség kell, azonnal szóljatok!
- Rendben, úgy lesz Mr. Smith!- bólogatott Parker. Még egy kicsit maradtunk, elhoztam pár ruhámat, majd elindultunk Parkerék háza felé.
- Egész jól fogadták!- hozta fel újból a témát Parker.
- Hát, végül is fogadhatták volna rosszabbul is!- nevettem majd közelebb mentem Parkerhez és megcsókoltam. Csókunk azonban nem tartott túl sokáig mert kisfiunk sírásával megszakította azt. Felemeltem a hordozóból és ringatni kezdtem az ölembe.
- Jól áll a kezedben a gyerek, El!- mondta Parker és egy huncut mosoly hagyta el a száját- Már csak úgy néznétek ki jobban, ha a bal gyűrűsujjadon viselnél egy gyűrűt!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése